Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE PPK) Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportja a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett konferenciát december 10-én arról, hogy mire jók, hogyan tehetőek jobbá, és hogyan is készülnek pontosan a felsőoktatási rangsorok.

A „Rangsorok az átalakuló felsőoktatási viszonyok között” című rendezvényen megtudhattuk azt is, miért irreális cél, hogy magyar egyetem kerüljön a legjobb kétszáz közé, és mit gondolnak a magyarok a diplomásokról.

A felsőoktatásban egyre inkább érvényesülni látszik a gazdasági területeken megszokott kvantitatív szemlélet, így sokszor a mennyiséget a minőség rovására előbbre helyezik – mondta Mezey Barna, az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia. Szerinte az állam ellenőrzési igénye egyre erősödik, a finanszírozásért cserébe pedig mindenáron mérhető eredményeket akarnak produkálni, ezzel pedig állandó, kényszeres versenybe hajszolni az intézményeket. „A számok zűrzavarában nem siklunk-e el azon valós értékek felett, amelyeket a felsőoktatásnak képviselnie kell?” – tette fel a kérdést a rektor.

Mezey Barna a felsőoktatási rangsorokról is beszélt, szerinte abszolút listákat lehetetlen felállítani, hiszen a felsőoktatás nem homogén, minden intézmény más területen jeleskedik, más tulajdonságokkal bír, és ebbe az állam is állandóan beleavatkozik az aktuálisan preferált intézményeket és szakokat támogatva. Az elnök szerint ahogyan az orvoslásban sem szerencsés a betegeket számadatként kezelni, úgy ez a felsőoktatási hallgatókra is érvényes, a szabályozó hatalom mégis ezt követeli meg az egyetemektől, főiskoláktól.

A rektor ugyanakkor bizonyos szempontból hasznosnak is tartja a rangsorokat, hiszen jók arra, hogy felhívják a figyelmet az intézmények egyes gyengeségeire, és hogy érdemi válaszokat adjanak a hallgatókat érdeklő bizonyos kérdésekre. Éppen ezért a magyar egyetemek rendszeresen megkeresik javaslataikkal a rangsorok készítőit, hogy minél jobb, valós értékelések születhessenek.

„TOP200 helyett (S)TOP200?”

Fábri György, az ELTE rektorhelyettese, a Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoport vezetője, kifejtette nincs feltétlenül szükség a rangsorokra, hiszen „a modern euro-atlanti egyetemek évszázadokig jól elvoltak nélkülük”, ha már azonban itt vannak, „kezdeni kell velük valamit”. Már csak azért is, mert a rangsoroknak a médiában jelentős hírértéke van, ezeket azonnal közlik és értelmezik. Kiemelten igaz ez a globális rangsorokra, amelyek esetében a nemzetközileg elért magyar eredmények „értelmezése a nemzeti mítosz fénytörésébe kerül”, presztízskérdéssé válik.

Fábri szerint az, hogy magyar intézmény bekerüljön a világ legjobb kétszáz felsőoktatási intézménye közé, irreális célkitűzés. Ezt a célt egyébként februári évértékelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazta meg.

A rektorhelyettes az okokról is beszélt. Mint elmondta, a rangsorok összeállításánál a publikációs teljesítmény 62 százalékos súllyal esik latba, 17 százalékkal pedig a nemzetközi elismertség. Az olyan szempontok viszont, mint az oktató-hallgató arány vagy az oktatók kiválósága csak ezután következnek. Persze a módszertan mindenhol változik, éppen ezért megfigyelhető, hogy az élbolytól távolodva a szórás egyre nagyobb, a listák összetétele, az egyes intézmények helyezése egyre inkább eltér.

A hangsúlyt azonban mindenhol a publikációk számára helyezik, és bár a magyar felsőoktatás képes tartani magát a világátlaghoz, sőt, növeli is a publikációs szintet, valóban kiemelkedő eredmények elérésére nincs esélye megfelelő finanszírozás hiányában.

Gond van a közvélekedéssel

Fábri György elmondta, támogatás nélkül nincsenek publikációk, kutatások vagy kapacitás a pályázati források elnyeréséhez, nem jönnek hozzánk külföldi oktatók és diákok, hiszen nem vagyunk eléggé versenyképesek, és nincsenek szakmai konferenciák, közös kutatások sem. Mindennek hiányában pedig nem vesznek észre bennünket a világban.

A rektorhelyettes szerint ez a célkitűzés ugyanakkor veszélyes is lehet, hiszen az egyetemi tevékenységet a kutatásra fókuszálja, eközben pedig elhanyagolja az oktatást, a közösség szolgálatát. Ha pedig nem érjük el a kívánt eredményt, az frusztrációt szül, miközben a hallgatók úgy érezhetik, cserbenhagyták őket, kiváltképp a „nemzeti tudományok” területén.

A TOP200-ra tehát addig nincs esély, amíg nem rendelkezünk egy hosszútávon fenntartható finanszírozási rendszerrel, és ameddig az intézményeknek a fennmaradásért kell küzdeniük.

A rektorhelyettes végül arról beszélt, hogy a magyar társadalom felsőoktatás-percepciójával is bajok vannak. Elmondása szerint bár a többség egyetért azzal, hogy növelni kell a diplomások számát és hogy alapvetően jók a magyar egyetemek, ennek ellenére meggyökeresedtek olyan alapvetően téves feltevések is, mint hogy a diplomások között sok a munkanélküli, a magyar munkavállalók jellemzően túlképzettek, illetve hogy a diplomások nem is akarnak dolgozni és lenézik az alacsonyabb képzettségűeket. A rektorhelyettes megemlítette, hogy bár a diáktüntetésekkel sincsen nagyobb gondja a társadalomnak, a diákok által hangoztatott követelésekkel már nem értenek egyet.

Évtizedekre kell tervezni és felszámolni a tévhiteket

Ezt követően a panelbeszélgetésen Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora arról beszélt, hogy hosszú távon kell a felsőoktatás fejlesztését megalapozni. Mint mondta, „hiába önt az állam pénzt a felsőoktatásba”, ha az ott dolgozók nem eléggé motiváltak, nem teremtik meg számukra a megfelelő körülményeket, az eredmények nem fognak javulni. Szabó Gábor szerint hiába adnak jövőre akár kétszer annyi pénzt, azt talán fel sem tudják használni – ehelyett legalább 15-20 éves, folyamatos fejlesztés kell.

A rektor szintén említette, hogy a tévhitekkel ellentétben a magyar munkaerőpiacon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint nincsen diplomás túlkínálat, a munkavállalók pedig inkább alulképzettek, mint fordítva.

Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese elmondta, bár stratégiaalkotásra nem használhatóak a felsőoktatási rangsorok, figyelemmel követik ezeket, hiszen fontos, hogy tudják, milyen az egyetem hazai és nemzetközi reputációja. Ezzel együtt úgy vélik, hogy az oktatás minősége semmiképpen sem egyszerűsíthető le számadatokra.

Mezey Barna kérdésre felelve elmondta, az MRK hosszú ideje igyekszik tudatosítani a kormányzatban, hogy az olyan törekvések, amelyek egyes tényezőket emelnek ki és támogatnak, kifejezetten károsak a felsőoktatás számára.

Sok fontos szempont kimarad

Ezután Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora előadásában arról ejtett szót, milyen hátrányba kerülnek a felsőoktatási rangsorokban azok az iskolák, amelyek csak tandíjas képzéseket kínálnak. Szerinte inkább olyan rangsorokra lenne szükség, amelyek a hosszú távú mutatókat, például az elhelyezkedést is figyelembe veszik. Ehhez kapcsolódva Fábri György megjegyezte, vannak olyan szakok, amelyekkel jellemzően nem az első évben helyezkednek el a végzett hallgatók, mégis később sokszor stabil állást találnak.

Vass László is beszélt arról, hogy egyszeri befektetéssel nem oldhatóak meg a felsőoktatás problémái, a kapacitást nem csak meg kell szerezni, de meg is kell tartani.

Láng László, a Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) rektora az ezt követő beszélgetésben azt hangsúlyozta, hogy a listák sok esetben elégtelen adatok alapján készülnek, amelyek nem is mindig összehasonlíthatóak, és az olyan mutatók, mint például a hallgatói kiválóság, „nem is veszik figyelembe az iskola több éves kontribúcióját”, csak a felvett hallgatók addigi eredményeit. Ugyanígy azt sem vizsgálják, hogy egy oktató valóban jól tanít-e, csak azt, hogy milyen képesítésekkel rendelkezik.

A tudás hatalom

Kiss Paszkál, az ELTE tanszékvezetője ezután a továbbtanulókat érdeklő kérdésekről tartott előadást. Ebből kiderült, hogy bár ilyen témában kevés magyar vonatkozású adat áll rendelkezésre, külföldi kutatások alapján elmondható, hogy a hallgatók mintegy fele a munkaerőpiacon is felhasználható tudást akar szerezni a felsőoktatásban, nagyjából 40 százalékuk viszont elsősorban az általános intellektuális és személyes gyarapodás miatt tanul tovább.

Az ezt követő diskurzuson Baumstark Bea, az ELTE Hallgatói Karrier- és Szolgáltató Központjának munkatársa kifejtette, a felsőoktatásba való bekerülés mindig azok számára a könnyebb, akik elegendő információval rendelkeznek. Éppen ezért a felsőoktatásnak is érdeke a tájékoztatás, hogy minél jobban kommunikálják az intézmények, miért érdemes továbbtanulni, mivel foglalkoznak. Ehhez pedig hasznosak lehetnek a felsőoktatási rangsorok. Elmondása szerint a tudományegyetem gólyáival kitöltetett kérdőívekből az derül ki, hogy a legtöbben a presztízs miatt választják az intézményt, csak ezután következnek az olyan szempontok, mint a képzés színvonala vagy az elhelyezkedés esélyei az adott diplomával.

A konferenciát a módszertani kérdéseket taglaló előadásokat követően Fábri György zárta le. A rektorhelyettes búcsúzóul annyit mondott, még ha nem is mindenki örül neki, tudomásul kell venni, hogy „rangsorok márpedig vannak, és ha már történelmileg így alakult, érdemes ezeket megszelídíteni”.

{module Forrás: edupress}