Felosztás: 1) óceánok: önálló medencével rendelkeznek, melyekben áramlási rendszerek alakulnak ki. Vizük sótartalma állandó. Medencéjüket kontinensek fogják közre.
Pl. Csendes-óceán, Atlanti óceán, Indiai-óceán,
2) tengerek: – peremtengerek: felszínüket tekintve az óceánok szerves részei, azokról mindössze szigetek vagy félszigetek választják le. Vizük összetétele is azonos az óceánokéval. Önálló medencéjük nincs, általában a kontinentális lemez megsüllyedt szegélye alkotja az aljzatot, nem tartozik az óceáni lemezhez.
Pl.: Északi-tenger, Japán-tenger
– beltengerek: két fő fajtájuk van az intrakontinentális és az interkontinentális. Mindkettő csak szűk szorosokon keresztül csatlakozik az óceánokhoz, ezért vizük sótartalma is eltér tőlük. Az intrakontinentális tengerek a szárazföldek belsejébe nyúlnak, önálló medencéjük, vagy áramlási rendszerük nincs. Az interkontinentális tengerek két kontinens között húzódnak, önálló medencével rendelkeznek, de ennek nincsenek önálló áramlatai. Pl.: Intrakontinentális: Balti-tenger, Adriai tenger, Interkontinentális: Földközi-tenger, Vörös-tenger.
Tengerek kémiai tulajdonságai: Többféle oldott ásványi anyagot tartalmaz vizük, elsősorban különféle sókat. A tengerek sói közül legnagyobb részaránya a konyhasónak van, ezen kívül előfordul magnézium-klorid és gipsz is. Az óceánok sótartalma állandó, 35 ezrelék körüli, és az óceán minden pontján megegyezik. A peremtengereknél ugyanez a helyzet, viszont a beltengereknél nagyon változatos lehet. A sótartalmat két tényező befolyásolja: a párolgás mértéke és a befolyó édesvízmennyiség. Ahol nagy a párolgás, de kicsi a hozzáfolyás, ott a sótartalom megnő. Ilyen állapot főleg a sivatagos területek partvidékén jellemző. Ez a helyzet pl. a Vörös-tengernél. Ahol nagy a beömlő édesvíz mennyisége, de kicsi a hozzáfolyás, ott a sótartalom lecsökken, mint a Balti-tenger esetében.
Tengerek fizikai tulajdonságai:
Hőmérséklet: A tengervizet a napfény melegíti fel, ennek következtében a felmelegedés elsősorban a legfelső vízrétegre terjed ki. A hullámzás a befogott energiát lekeveri a mélyebb rétegekbe is, de ez nem haladja meg az 50-100 m-t. Eddig a pontig nagyjából egyenletes a vízhőmérséklet csökkenése. Itt húzódik a hőmérsékleti ugróréteg, mert hirtelen jó néhány fokkal leesik a víz hőmérséklete, általában néhány fokkal 0 fok fölé. Ezt követően a tengerek fenekéig nincs jelentős változás. A tengerek az Egyenlítőtől a sarkvidékek felé csak lassan változtatják felszínhez közeli hőmérsékletüket. Legmagasabb a Perzsa-öbölben (35 fok), a legalacsonyabb a sarkvidéki tengerekben (-2 fok). A tengerek hőmérséklete nem szabályosan változik, mert a hideg és meleg tengeráramlások megváltoztatják az éghajlatok által elvileg kialakított értékeket. Ez alá a víz már nem tud hűlni, mert ezen a hőmérsékleten már jég képződik, a jég a továbbiakban pedig szigetelőrétegként viselkedik, tehát akadályozza a további lehűlést. A tengervízből kialakult jég jégtáblákat alkot, a tengeri jéghegyek szárazföldi eredetűek, vagyis édesvizet tárolnak.
A tengervíz felmelegedése lassabb folyamat, mint a szárazföldeké, aminek az oka a víz magas fajhőjében keresendő. A lassabb felmelegedés lassabb lehűlést is jelent, ezért a vízhőmérséklet sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a levegőé.