A gyermek- pszichológus véleménye: „Aki nem éhes, azt nem kell teletömni”
Heti két-három különóra, egy-két fajta foglalkozás bőven elég a gyerekeknek, hacsak nincs a tanulmányi előmenetel miatt valamilyen kötelezően fejlesztendő terület
– mondta el kérdésünkre Dr. Sir Veronika gyermekpszichológus. A gyerek átlag napi három óra szabadidejéből csak akkor vegyünk el, ha ő is szeretné, és engedjük dönteni, hogy mire szeretne járni – tanácsolja a szakember.
Mennyire és mitől függően változnak a gyerekek, illetve szülők körében legnépszerűbb különórák? Milyen hibákat követnek el leggyakrabban a szülők a különórákkal kapcsolatban?
Ki ne szeretné, hogy gyermeke sikeres legyen…? Minden szülő álma, hogy csemetéjéből kiegyensúlyozott, boldog és sikeres felnőtt váljon. Ennek megfelelően igyekszik mindent megtenni, hogy a lehető legjobb feltételeket – akár különóra keretein belül – biztosítsa a számára, segítse fejlődését, egyengesse útját.
Annak, hogy valakiből sikeres felnőtt legyen, több lényeges eleme is van: a jó problémamegoldó készség és kreativitás mellett fontos, hogy magabiztos idegennyelvtudással is rendelkezzen. A szülők egyrészről a társadalmi normák alapján választanak – példa erre a nyelvtanulás már akár óvodás korban –, illetve nemre és fizikumra való tekintettel a sporttevékenységek jönnek számításba a legtöbb esetben; gyakori az úszás, küzdősport, lovaglás stb.
Megkerülhetetlen tényező ebben a kérdésben (is) a pénz. A különórák ugyanis sokba is kerülhetnek, és csak ráerősítenek a már meglévő egyenlőtlenségekre. Akkor különösen szembeszökő a probléma, ha a különóra is az oviban van: a szegényebb családok gyerekei maradnak együtt a csoportszobában, a kiváltságosok meg mennek az emeletre angol mondókákat mondani. De vajon ki jár jobban ezzel? Egyáltalán nem biztos, hogy Petinek délután 4-kor ahhoz van kedve, hogy „one, two, three…”; lehet, hogy inkább ott maradt volna Zsuzsival, mert be kell fejezni a közösen elkezdett várat legóból.
Manapság, amikor már-már ott tartunk, hogy az óvoda megválasztása is meghatározza a későbbi felsőfokú felvételi sikerességét, minden szülőnek el kell gondolkodnia, hogy milyen különórákra íratja be – ha egyáltalán – a gyerekét. „Tanuljon angolul, mert anélkül már létezni sem lehet”, „úszni is kell, természetesen”, „olyan jó a füle, valamilyen hangszeren is idejében el kéne kezdeni tanulni játszani” – az ilyen eseteket látva mindig felmerül a kérdés: vajon jó-e ez a gyereknek? Arról van-e szó, hogy a gondos szülők minden sanszot megragadnak arra, hogy csemetéjük sikeres legyen az életben, vagy esetleg saját sikertelenségük és hiányosságaik kompenzálására erőltetik a zongorát a négyéves Karcsikánál…?
Mi a jobb: ha a fejlesztendő területekre próbálunk koncentrálni, vagy ha a gyermek erősségeit erősítjük tovább a különórákkal? Esetleg is-is?